Tudomány II – Életmentő felderítők

Pár évvel ezelőtt kezdett el terjedni egy véleményeket megosztó tudományos kutatás, aminek során egy röpke, akár otthon is végrehajtható beavatkozás végeredményeként bárkinek lehetett távirányítású csótánya. A procedúra során az állat idegrendszerébe közvetlenül vezetett elektródákon keresztül stimulálták az érzékelését, így befolyásolva mozgásának irányát. Miközben egyes emberek ezen felháborodtak, mások pedig nagy lehetőségeket láttak a kísérlet mögött, az Észak-Karolinai Állami Egyetem tudósai nem tétlenkedtek és az emberiség jövőjét szem előtt tartva kezdtek munkálkodni. A műszereket tovább fejlesztették, technikai lehetőségeken elmélkedtek, míg eljutottak egy, a hétköznapi ember számára meglepő felismeréshez: a csótányok akár emberi életeket is menthetnek.

A csótányok a túlélés evolúciós mesterei, testi adottságaik arra lettek kihegyezve, hogy minél gyorsabban és minél hatékonyabban el tudjanak rejtőzni. Ezeket az adottságokat kihasználva alkották meg azt a rendszert, amit nemrég publikáltak. Eszerint a csótányokra apró kis hátizsákokat szerelnek, és beküldik őket egy földrengés sújtotta területre. A hátizsák vezeték nélküli hálózaton keresztül kapcsolatot tart egy, a helyszín felett repülő drónnal (távirányítású, lebegni képes repülő robot), amit az emberek irányítanak. A drón meghatároz egy bizonyos méretű területet, ezt körbeveszi egy láthatatlan kerítéssel és az így keletkezett zárt területen közlekedik csótányunk. Az állatot senki se irányítja közvetlenül, az ő feladata, hogy a területen belül mászkáljon és felfedezzen. Ha túl közel kerül a kerítéshez, akkor a hátizsák azt érzékelve jelet küld az idegrendszerébe, hogy forduljon el másik irányba. A hátizsákot természetesen nem hagyják csak úgy üresen. Jól megtömik különféle szenzorokkal, amik gázszivárgást és sugárzásveszélyt mérnek, illetve a hőkamerák segítségével túlélők után kutatnak. Az adatokat azonnal továbbítja a drónnak, így a veszélyes helyek és túlélők pozícióját pontosan meg tudják határozni.

Eddig egyes számban beszéltünk a csótányról, de helyezzük át többesszámba a történetet. Képzeljünk el egy terepet a fenti módon körbekerítve, több 100 csótánnyal a romok alatt, akik apró hátizsákokkal a hátukon keresik a túlélőket. Mint egy igazi kis felderítő csapat. Minden egyes hátizsák kapcsolatban áll a másikkal, és sose szakadnak el egymástól. Ha gyengül a jelerősség két szenzor között, akkor egymás felé mennek a csótányok. Így az egész területet teljes mértékben át tudják fésülni. Továbbá egy-egy hátizsákot megspékelnek egy érzékeny mikrofonnal is, ami a túlélők segélykiáltásait érzékeli. Ha egy mikrofon jelet kap, a környezetében lévő többi hátizsáknak jelet küldve közeledésre bírja a többi csótányt, így nagyobb esélyt adva a túlélő megtalálásának.

Természetesen vannak, akik szkeptikusak az elmélet valódi terepen való sikerességével kapcsolatban, hiszen eddig még csak szimulációkon hajtottak végre megfelelő feltérképezést. Mindenesetre számos lehetőség áll fenn a kutatók előtt, hogy hol lehet még hasznát venni ennek a csapatmunkának. A kérdés már csak az, hogy mennyire nemes célt fog ez majd szolgálni a jövőben.

A cikket bárki nyilvánosan megtekintheti az alábbi linkeken:

Sajtóforrás: https://www.newscientist.com/article/mg22730311-600-cyborg-cockroach-and-drone-teams-can-locate-disaster-survivors/

Publikáció: http://arxiv.org/abs/1507.03206